A blog címe Sport és mese habbal. Mostanában ráálltam a sport világában történt dolgokra, véleményt írtam róluk, előzetes beharangozókat publikáltam nektek, magyarul elmaradt a mese rész.

Ez most mese. A gyerekkoromra gondolok vissza, hogy is indult ez az egész. Miért pont a foci? Miért pont a Real Madrid a kedvenc csapatom? Milyen sportágakban voltam még tehetséges? És még megannyi kérdés, amire lehet hogy sokan tudjátok már a választ, de érdemes elolvasni, mert lehet hogy vannak még olyan dolgok, amik érdekesek lehetnek számotokra.

Szóval, miért pont a foci?

Mert ez a legnépszerűbb sport, akárhogyan is nézzük, egy gyereknek ezzel a legkönnyebb kapcsolatba kerülni, ha valamit el szeretne kezdeni sport terén. Sályban laktunk még, óvodás lehettem amikor megkaptam az első focilabdám, amit ugye később a cigányok elloptak az udvarról. Apum is a közelben dolgozott még, így sokat tudtunk együtt játszani. Nem voltam igazából tehetséges, de nagyon szerettem focizni. A labdás játékok mindig is közel álltak hozzám, ezt az oviban is észrevették, aztán az iskolás korszakomban indult be igazán az ipar. Nagyon sokat rúgtam a bőrt, a kék-fehér labdámmal 3-4 órát is képes voltam egyedül(!) játszani. 2. osztályban ért egy nagy csalódás, amikor fociversenyre indultunk a sályi alsós csapattal. Jó játékosnak éreztem magam, az edző még sem kezdőként számított rám, alig játszottam. Akkor döntöttem el, hogy még többet fogok edzeni. Parlagfüvekből raktam ki az utcánkba szlalompályát, a szomszéd fehér falát agyonrugdostam, tele volt focinyommal. A kistesóm 8 éves koromban született meg, neki szétrúgtam az egyik katicás labdáját.. :) Sírt szegény, mert az volt a kedvence, de hát ilyen a sport..

Lényeg ami lényeg, Sályban nem volt lehetőség csapattal edzeni, mivel a felnőttcsapat akkortájt szűnt meg, pénzhiány miatt, na meg a cigányok ellepték volna a csapatot, lopások, stb.. Az iskolában is csak szakkör szinten működött, és nem mindig fociztunk, volt kidobócska, kézi, kosár, rendszeres edzésre tehát maximum a haverokkal jártunk.

Aztán elköltöztünk Mezőnyárádra, ahol ekkor még komoly utánpótlásbázis működött. Volt serdülő, és ifi edzés is, külön külön. Serdülő edzésre 3.-7. osztályig jártak a gyerekek, a létszám 20-22 volt körülbelül. Az iskolában ekkor még menő volt focizni, fociedzésre járni. Főleg aki idő előtt felkerült az ifibe, járhatott ifi edzésre, na az volt a nagy májer. Ekkortájt még a felnőtt csapat is jónak számított, példaképeknek tekintettem őket, az volt az álmom hogy focista lehessek Nyárádon.. Igazság szerint nem csak nekem, hanem akik komolyan vették az edzést, mindenkinek ez lebegett a szeme előtt.

Az iskolában is minden szünetben fociztunk, jó osztályom volt, 16 fiúval, akik közül a fele mindig rúgta a bőrt szünetben, és csatlakoztak még hozzánk páran. Látni lehetett, hogy kik a tehetségesebbek, és akik keményen dolgoztak, jártak edzésre, felkerülhettek az ifibe. 6.ban már ifiedzésekre jártam, majd alig töltöttem be a 13. életévem és debütálhattam tétmeccsen is. Éppen akkor jutottunk fel megyei másodosztályba, és egy generációváltás ment végbe az ifiben, mert nagyobb keret kellett a felnőtteknek.

Ekkor már nem hagytak ki a sulicsapatból.. Néha egy negatív dolog ad pozitív fordulópontot az ember életének.

Ezért a foci.

;)

Adios

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.