Február 4-én teremfoci tornát rendeztünk Mezőnyárádon. A kupára 12 együttes nevezett, így újra egy nagyszabású, színvonalas rendezvényt láthatott a nyárádi publikum. A csapatok és az emberek között volt cserélődés a Mikulás Kupához képest, egy valami azonban nem változott: az egerszóláti Cool Tour FC nyert, méghozzá igen meggyőző fölénnyel.

 

A csoport

Az A csoportba a címvédő Cool Tour mellett két hazai csapat, a Borostyán, az IFI került.

Rögtön egy hazai rangadóval indult a torna, az első mérkőzésen az A csoportban a nyárádi öregfiúkból álló Borostyán csapata az Ifistákkal mérte össze erejét. A meccset a fiatalok jobb kondíciójuknak, és kapusuknak köszönhetően 5-2-re nyerték meg. A torna többi összecsapásán a címvédő erődemonstrációt tartott, az egyiket 9-1-re, a másikat 11-2-re nyerték meg.

B csoport

A B csoportban a mezőkövesdi Győzt SE-k, az újonc, bükkábrányi székhelyű Másnaposok, és a hazai favorit, a Gang Bang játszott egymással.

A csoport első meccsén a Gang Bang 9-1-re múltra felül a Másnaposokat, majd a csoportgyőzelemért játszott rangadón, óriási meccsen a Győzt SE-k  3-2-re verték meg a hazaiakat. A csoport utolsó összecsapása a torna legnagyobb különbségű győzelmét hozta: 15-1-re nyertek a kövesdiek a tényleg Másnaposok ellen.

C csoport

A C csoportba a bogácsi Bükk Berg, az újonc emődi Jégpálya FC, és a Sehol SE Vagyunk került. Ebben a csoportban nem lehetett előre tudni az erőviszonyokat, de a Sehol SE Vagyunk meggyőző játékkal tudta hozni ezt a triót.

A Jégpálya FC bemutatkozó mérkőzésén 6-1-es vereséget szenvedett a Sehol ellen, majd a Bükk Berg is 6-ot kapott tőlük. A 3. mérkőzésen már csak az volt a tét, hogy melyik együttes végez a 3. helyen, ezt a rangadót fordulatos meccsen 7-5-re a Bükk Berg nyerte meg. 

D csoport

A halálcsoport. Legalábbis ezt gondoltuk róla, hiszen ide került a jó erőkből álló tűzoltócsapat, az FC Beverem, a Xanthi Karácsonyi Torna címvédőjeként érkező Sose halunk meg, illetve az egri Szilveszteri Kupa győztese, az LSL.

Természetesen a vigaszágas rendszer miatt egyik együttes sem búcsúzott el a csoportkörben, de akkor sem irigylésre méltó helyzet, amikor már a csoportban a maximumot kell nyújtani. A csoport a Beverem-Sose halunk meg mérkőzéssel kezdődött, a közel azonos képességű csapatok összecsapását a tűzoltók nyerték 4-3-ra. A Beverem ezután az LSL elleni meccsét gálázva, 6-1-el hozta, így gyorsan be is húzták a csoportot. A két vesztes csapat mérkőzését a Sose halunk meg nyerte 4-2-re, így ők jutottak tovább a második helyen.

A csoportmeccsek után Hetesrúgó Versenyre került sor. A közönség soraiból lehetett jelentkezni bárkinek, aki ki szerette volna próbálni magát. A 7 jelentkező már nagyon várta a versenyt, hiszen a győztes rúgó a szereplés lehetősége mellett 1500 Ft értékű fogyasztást nyert a büfében. A versenyre a rendezők sajnos túl jó kapust választottak, hiszen mind a 7 rúgást megfogta, így az övé lett a nyeremény.. :)

Vigaszág

Az IFI szerencsés sorsolásának köszönhetően a Másnaposok csapatával került össze. Szoros meccsre számítottunk, ám a fiatalok meggyőző teljesítménnyel 5-0-val küldték haza ellenfelüket.

A Gang Bang a Borostyánnal játszott a 8 közé jutásért. A Borostyán játékosai ekkorra már alaposan be voltak melegedve, a hatalmas szurkolói támogatás ellenére nem tudták felvenni a kesztyűt a fiatalok ellen, és 8-0-val búcsúztak a tornától. Ettől függetlenül a Borostyán kapusának hangulatkeltő tevékenysége emlékezetes volt. :D

A vigaszág legszorosabb meccsét a Bükk Berg és az LSL játszotta egymás ellen. A rendes játékidő 4-4-el végződött, kezdődhettek a büntetőrúgások. A bogácsiak a kiélezett szituációban jobban koncentráltak, és ők jutottak be a negyeddöntőbe.

A negyedik mérkőzésen a Sose halunk meg az emődi Jégpályával került össze. A Jégpálya jól kezdte a meccset, a végére azonban elfáradtak, és a jobb erőkből álló Sose halunk meg 6-3-mal abszolválta a vigaszágat.

Negyeddöntők

A legjobb 8 között már tényleg izgalmas és színvonalas meccsekre lehetett számítani. A csoportot 20 lőtt góllal megnyerő Cool Tour a Bükk Berget is alaposan megverte, 10-4-el jutottak tovább az elődöntőbe.

A második mérkőzésen összejött a kövesdi rangadó: a Győzt SE-k a Sose halunk meg csapatával játszott. A két együttes jól ismeri egymást, mondhatni "örök riválisok". A játékosok felpaprikázott hangulatban estek egymásnak, volt itt minden. Hetes, kiállítás, fordítások. A rangadót a Sose halunk meg nyerte meg 5-3-ra, ők jutottak be a 4 közé.

Következhetett az IFI, akik a C csoport nyertesével, a Sehol SE Vagyunkkal találkoztak. A meccs az ifisták kapusáról marad emlékezetes, hiszen óriási védéseivel végig meccsben tartotta csapatát. A rutinosabb Sehol SE viszont nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és ha nem is könnyen, de 3-1-re megnyerte a mérkőzést.

A hazaiak által leginkább várt összecsapás a Gang Bang és az FC Beverem meccse volt. A D csoportban első helyen végző, több korábbi és jelenlegi nyárádi labdarúgót felvonultató Beverem az utolsó versenyben maradt hazaiakkal játszott. A Gang nagyon rosszul kezdte a meccset, 4-0-ás vesztésre állt pillanatok alatt. Becsületükre legyen szólva, nem hagyták magukat kivégezni, sőt, az utolsó percben már 4-3 volt az állás. A Beverem azonban rutinosan lehozta az utolsó pár percet, és nem sikerült egyenlíteniük a Gang Bang futballistáinak, így nem jutott a legjobb 4 közé nyárádi csapat.

Elődöntők

Hasonlóan a Mikulás Kupához, az első elődöntőt ismét a Cool Tour és a Sose halunk meg játszotta egymással. Akkor büntetőkkel, hatalmas csatában jutott tovább a szóláti csapat, most viszont.. Most viszont óriási különbséggel, 8-0-ra nyerték meg az előzetesen rangadónak ítélt összecsapást. A meccsen a már eddig is különversenyben lévő Bata és Kovács parádézott. Előbbi 4, utóbbi 3 góllal terhelte meg a mezőkövesdi csapat kapuját.

A második elődöntőben a Sehol SE Vagyunk és a Beverem már egy sokkal kiélezettebb csatába bonyolódott egymással. A Sehol SE már 2-0-ra is vezetett a félidőben, a tűzoltók azonban hamar egalizáltak a második félidőben. Sőt, fél perccel a vége előtt Panyi belőtte a győztes gólt, így ők készülhettek a döntőre.

Bronzmeccs

Két csalódott csapat meccse általában vagy látványos csatával, vagy az egyik együttes földbe döngölésével végződik. Ezen a tornán most az utóbbi történt, a Sose halunk meg 7-1-es eredménnyel szerezte meg a 3. helyet. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Sehol SE Vagyunk csapata 1 cserével vágott neki a tornának, ráadásul sérülés is hátráltatta őket. Kész csoda, hogy mind az 5 mérkőzésüket végigbírták.

Döntő

Két ellentétes módon jutott döntőbe a két résztvevő, a Beverem, és a Cool Tour.

A címvédő szóláti csapat 4 meccsen 38 gólt lőve, megerőltetés nélkül jutott el idáig, a Beverem viszont nagy csatában, több erős ellenfelet legyőzve verekedte be magát a döntőbe. A fáradság most is döntő szerepet játszott, hiszen az utolsó 5 percig nagyon kiegyenlített csata folyt a pályán. Ekkor azonban megtört valami a tűzoltóknál, a Cool Tour pedig kihasználta ezt: a meccs végére meggyőző különbséggel, 5-0-val nyerték meg a Farsangi Kupát.

A Cool Tour FC ezen a tornán megállíthatatlan volt. Talán még ők maguk sem gondolták, hogy ennyire végiggázolnak majd a mezőnyön. Egy igazi teremspecialista csapat, akik nagyon régóta együtt játszanak. A csapategységhez ezúttal óriási egyéni teljesítmények párosultak: Bata Árpád és Kovács Bálint 14-14 góllal végzett a góllövőlista élén, így büntetőrúgással kellett eldönteniük, kié lesz a cím. Bata kihagyta, Kovács Bálint viszont értékesítette a magáét, így eldőltek az egyéni címek is.

A torna végeredménye:

I. Cool Tour FC
II. FC Beverem
III. Sose halunk meg
IV. Sehol SE Vagyunk

Legjobb játékos: Bata Árpád (Cool Tour)
Gólkirály: Kovács Bálint (Cool Tour)
Legjobb kapus: Majnár Zsolt (FC Beverem)
Legjobb hazai játékos: Gulyás László (Gang Bang)

Egyéb címek:

Hetesrúgó bajnok: Gulyás László (Kapus)
Puskás díj (legszebb gól): Fodor László (Sose halunk meg-Győzt SE-k meccsen szerzett felső sarkos gólja)
Különdíj (A hangulatmester): Madarász Péter (Borostyán)

Cool Tour FC: Prokaj Ádám, Montvai Roland, Montvai Ádám, Török Máté, Bata Árpád, Kovács Bálint, Bezeczki Bence.

Fotók: Krokos Tamás

Cikk: Farkas Máté

A bejegyzés trackback címe:

https://matetippek.blog.hu/api/trackback/id/tr404070201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
süti beállítások módosítása