2012.12.11. 01:20
A Sose halunk meg győzelmével zárult a II. Mezőnyárádi Mikulás Kupa
Tizenhárom csapat részvételével rendeztük meg a Mikulás Kupa névre keresztelt teremfoci-bajnokságot a mezőnyárádi tornateremben 2012. december 8-án. Már a jelentkezéskor eldőlt, hogy nem lesz címvédés, hiszen az előző két kiírás győztese, az egerszóláti Cool Tour FC nem indult, így megnyílt a lehetőség a trónkövetelők előtt. A hármas döntőbe csak kövesdi együttesek jutottak be, az SHM mögött a Xanthi Gyros bár és az újonc Papplak FC végzett.
A csapatokat három csoportba osztottuk, és reggel 9.00-kor elkezdődtek a mérkőzések.
Az A csoportban öt együttes kapott helyet, a mezőnyárádi IFI, a Sehol SE Vagyunk, a Sose halunk meg, a bükkábrányi IFI, és a tiszabábolnai FC LSL.
A Sose halunk meg gárdája magabiztosan, négy győzelemmel hozta ezt az ötösfogatot, a többiek a további helyekért harcolhattak. A két ificsapat harcos meccsen döntetlent játszott egymással, Bárdos Bence az utolsó percben egyenlített szabadrúgásból, a közönség nagy örömére. A két fiatal együttes nem tudott felnőni a többiekhez, mind az LSL, mind a Sehol SE Vagyunk sima győzelmet ért el ellenük.
A második hely sem volt kérdéses, a Sehol SE 5-2-re megnyerte a meccset, így az A csoportban nem történt meglepetés, a két legerősebb csapat jutott tovább.
Sose halunk meg-FC LSL 4-2 G: Barzsó G. 3, Csirmaz ill. Burka, Mezei
Nyárád IFI-Bükkábrány 1-1 G: Bárdos ill. Juhász
Sose halunk meg-Sehol SE Vagyunk 7-2 G: Csirmaz 3, Barzsó A., Barzsó G., Kiss G., Nagy L. ill. Kéri, Szolomájer
FC LSL-Bükkábrány 5-3 G: Kovács L., Burka 2, Székely, Kovács I. ill. Takács S. 2, Takács T.
Sose halunk meg-Nyárád IFI 5-2 G: Kertész, Nagy, Kiss, Csirmaz, Barzsó G. ill. Fekete, Darázs
FC LSL-Sehol SE Vagyunk 2-5 G: Kovács I., Burka ill. Szolomájer, Kertész, Kaposvári Zs., Kéri 2
Sose halunk meg-Bükkábrány 6-3 G: Kiss, Kertész V., Barzsó A., Csirmaz, Barzsó G. 2 ill. Kalóczkai, Takács S. 2
Nyárád IFI-Sehol SE Vagyunk 0-7 G: Szolomájer 4, Kertész, Kaposvári Zs., Kéri
FC LSL-Nyárád IFI 6-0 G: Székely 4, Kovács I., Kovács B.
Bükkábrány-Sehol SE Vagyunk 0-2 G: Kaposvári Zs. 2
1. Sose halunk meg 12
2. Sehol SE Vagyunk 9
3. FC LSL 6
4. Bükkábrány 1
5. Nyárádi IFI 1
A B kvartett érdemelte ki a halálcsoport jelzőt. Hatalmas iram, látványos gólok és kemény ütközések jellemezték a meccseket. Ide kapott besorolást a mezőnyárádi felnőttekkel és bükkábrányi „légiósokkal” operáló Gang Bang, az újonc sályi Bükkalja SE, a hagyományosan jól szereplő Tiszabábolna, és az utolsó pillanatban összeszedett, de így is bombaerős Xanthi Gyros bár.
A Xanthi egy 5-1-es Sály feletti győzelemmel jelezte, hogy ki az úr a háznál. Hozzá kell tenni, hogy habár Egerszólát csapata nem nevezett a kupára, ebben a gárdában kapott helyet az előző két kiírás gólkirálya, Bata Árpád, a kapuban pedig a szintén Cool Tour nevelés Bezeczki Bence állt.
A következő meccsen parázs ütközetre lehetett számítani, hiszen az utóbbi években nagy rivalizálás alakult ki Mezőnyárád és Tiszabábolna között. A bábolnaiak most visszavágtak az utolsó nagypályás bajnokin elszenvedett vereségért, és Bajzáth 3 góljának köszönhetően legyőzték a Gang Banget.
A Gang Bang nehéz helyzetbe került, hiszen rögtön a bábolnai vereség után kezdődött is a Gyros elleni meccs. Még fel sem ocsúdtak, máris 4 gólos hátrányba kerültek.. A második félidőben már sokkal jobb teljesítményt nyújtottak, és egy élvezetes meccsen 8-5-re kaptak ki.
Ekkor született meg a torna első igazán nagy meglepetése. Az újonc sályiak 1-0-ra megverték Tiszabábolnát, így a továbbjutás küszöbére léptek, és jól megkeverték a lapokat a B csoportban.
Soktényezős volt az utolsó forduló, hiszen egy nagyarányú Xanthi győzelemmel és egy 2-3 gólos Nyárád sikerrel még a 0 pontos Gang Bang is továbbjutott volna.
Egyik sem jött össze, Bábolna hősiesen helyt állt, és mindössze egy góllal kaptak ki a Xanthitól. Sály pedig 4-3-re megnyerte a Gang Bang elleni meccset, így hat ponttal jutottak be az elődöntőbe.
Xanthi Gyros Bár-Bükkalja SE 5-1 G: Murányi 2, Bata 3 ill. Hócza
Gang Bang-Tiszabábolna 1-3 G: Tóth N. ill. Bajzáth 3
Xanthi Gyros Bár-Gang Bang 8-5 G: Kovács, Nagygyörgy, Bata 4, Murányi 2 ill. Pásztor 3, Moroncsik, Bodzán
Bükkalja SE-Tiszabábolna 1-0 G: Hócza
Xanthi Gyros Bár-Tiszabábolna 5-4 G: Bata 3, Murányi 2 ill. Bajzáth 2, Angyal 2
Gang Bang-Bükkalja SE 3-4 G: Pásztor, Harangozó 2 ill. Hócza 2, Gazdig, Sályi
- Xanthi Gyros Bár 9
- Bükkalja SE 6
- Tiszabábolna 3
- Gang Bang 0
A C jelű négyes már a délutáni programban szerepelt. A Papplak, a BF FC, az Emődi Huligánok és az FC Beverem alkotta ezt a csoportot.
A Papplak bemutatkozó meccsén egy soványka, 1-0-s győzelmet ért el a BF FC ellen. A találat az utolsó percben született, Gallik büntetőből volt eredményes. A nyéki-miskolci gárda végig jól tartotta magát, ügyesen mozogtak, a végelszámolásnál fegyelmezetlenség miatt elhullajtott pont még hiányzott nekik.
Az Emődi huligánok nevükhöz igazodva, inkább magatartásukkal, mintsem játékukkal hívták fel magukra a figyelmet. A szihalmi FC Beverem sima 4-1-el kezdett ellenük.
A következő mérkőzésen ismét egy hajszállal volt jobb a Papplak, most az FC Beverem volt a szenvedő fél. Hargitai Ádám, Kispál Attila és Gallik találataival 3-2-re nyerték a mérkőzést az ex-kövesdi ifisták.
Két papírforma győzelem után a BF FC és az FC Beverem csapott össze, a csoport második helyéért. A BF-nek nyernie kellett a továbbjutáshoz, mert rosszabb volt a gólkülönbsége, mint az ellenfélé, a Beveremnek egy döntetlen is elég lett volna. A szihalmiak másképp gondolták bebizonyították, hogy ők a jobbak, és 4-1-es győzelmet arattak.
Papplak-BF FC 1-0 G. Gallik
FC Beverem-Emődi huligánok 4-1 G: Erdős, Zsiga, Aranyosi, Gál ill. ?
Papplak-FC Beverem 3-2 G: Hargitai Á. Kispál A., Gallik ill. Vona, Vona
BF FC-Emődi huligánok 3-1 G: Kosta T. 3 ill. Borbély
Papplak-Emődi huligánok 8-1 G: Papp, Kispál, Gallik 2, Dávid 2, Hargitai G. 2 ill. Demeter
BF FC-FC Beverem 1-4 G: Kosta ill. Erdős 3, Vona
1.Papplak 9
2. FC Beverem 6
3. BF FC 3
4. Emődi huligánok 0
Elődöntők
A Sose halunk meg könnyedén hozta csoportját, az elődöntőben azonban alaposan megszorongatták őket. A sályiak kiválóan járatták a labdát, és egy percre sem adták fel a küzdelmet. Helyzetek tömkelegét dolgozták ki, ám vagy Kertész védett, vagy a kapufa mentette meg a kövesdieket a góltól.
Fodor László és Barzsó Attila találataira azonban csak egy Sályi Zsolt gól volt a válasz, így 2-1-el az SHM lett a döntő első résztvevője.
A Papplak a Sehol SE Vagyunk csapatát kapta. A harcos bükkzsérci és cserépi ifisták az ellenfél számára kellemetlen stílusban, ámde annál hatékonyabban küzdöttek a döntőért. Végig partiban voltak, és csak a rossz helyzetkihasználásuk miatt nem értek el gólt. A kövesdiek azonban kettőt is, Gallik vezető gólja után Kispál Dániel állította be a 2-0-s végeredményt.
A harmadik összecsapáson az volt a tét, hogy lesz-e kövesdi házi döntő a Mikulás Kupán. Az FC Beverem próbálta ezt megakadályozni, kevés sikerrel. Bata 3 góljával és gólpasszaival kiütéses, 6-1-es győzelmet arattak, és a Gyros bejelentkezett a tornagyőzelemért.
Sose halunk meg-Bükkalja SE 2-1 G: Fodor, Barzsó A. ill. Sályi
Papplak-Sehol SE Vagyunk 2-0 G: Gallik, Kispál D.
Xanthi Gyros Bár-FC Beverem 6-1 G: Bata 3, Murányi, Nagygyörgy, Pásztor A. ill. Hegyi
A döntő
A döntő egy igazán pikáns összecsapással, a Sose halunk meg-Papplak meccsel kezdődött. A két együttes most vált külön, ez volt az első egymás elleni mérkőzésük, a szakítás óta.
A megfiatalított SHM ragyogó játékkal, remek egyéni teljesítményeknek köszönhetően 4-0 arányban legyőzte az idősebbeket. A mérkőzés után igazán szép pillanatoknak lehettünk szemtanúi, őszintén gratuláltak egymásnak a csapatok.
Az SHM tehát megnyerte az első meccset, ami azt jelentette, hogy ha a Gyros ellen győznek, akkor ők a Mikulás Kupa győztesei. A Xanthinak is nagyon fontos volt a meccs, ennek megfelelően hatalmas küzdelem alakult ki a pályán.
Szikrázó iram, nagy hajtás jellemezte a meccset. Az összecsapást végül a remeklő Barzsó Attila döntötte el, aki ide-oda cikázott a Gyros játékosai között, és igazi vezérként győzelemre vezette csapatát. Az ellenféltől egy Bata villanásra futotta, akinek ez volt a tornán a 14. gólja.
A Papplak-Xanthi Gyros Bár mérkőzésen a második hely volt a tét. Egy üveg pezsgő- ennyi volt a különbség a két hely között, semmi más.
A két csapat azonban nem így gondolkodott, óriási presztízsmeccsé alakult át a mérkőzés. Élvezetes, gólokkal teli összecsapás volt, amelyen Gallik Gábor játszotta a főszerepet. Mesterhármasa mellett egy (jogosan vagy jogtalanul?) megítélt időntúli büntetőt szándékosan mellé rúgott, így 4-4-el zárult a mérkőzés. Jobb gólkülönbségüknek köszönthetően így a Xanthi végzett a második helyen. A csapat kapitánya, Murányi József az eredményhirdetésnél a pezsgőt felajánlotta Gallik Gábornak, fair play díj gyanánt.
Sose halunk meg-Papplak 4-0 G: Barzsó A., Nagy, Fodor, Csirmaz
Sose halunk meg-Xanthi Gyros Bár 2-1 G: Barzsó A., Barzsó G. ill. Bata
Papplak-Xanthi Gyros Bár 4-4 G: Bata 3, Murányi ill. Gallik 3 , Hargitai Á.
Összességében egy nagyon jó torna volt, ami megadta az alaphangot az idei teremszezonnak. A színvonal jobb volt, mint tavaly, remek mérkőzéseket és kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk.
A torna végeredménye:
- Sose halunk meg
- Xanthi Gyros bár
- Papplak FC
A győztes csapat tagjai: Fodor László (csk), Kertész Viktor, Nagy Levente, Kiss Gergő, Barzsó Attila, Barzsó Gábor, Csirmaz István.
A remek egyéni teljesítmények kupája volt az idei Mikulás Kupa. A Xanthi csapatában szereplő Bata Árpád 17 góllal érdemelte ki a gólkirályi címet. A második helyezett a listán Gallik Gábor lett, 9 találattal. Árpi gólátlaga: 3,4/meccs.
A legjobb játékos a Sose halunk meg-ben szereplő Barzsó Attila lett. Bizonyította, hogy nem hiába szerepel az idén remeklő Létavértes csapatában minden héten. Akkor lőtt gólt, amikor a legjobban kellett, amikor védekezni kellett, ott volt, amikor váratlan megoldás kellett, ő meghúzta. Kiválóan játszott.
Halmai Ferenc érdemelte ki a legjobb kapus címet. A csoportmeccsek során a Papplak kétszer is egy gólos győzelmet aratott, amihez nagyon kellettek a védései. A BF FC ellen lehúzta a rolót. A döntő nem rajta múlott, egyelőre a másik két gárda előttük jár.
A torna legjobb hazai játékosa Pásztor Levente lett, aki négy góljával kiemelkedett a többiek közül.
Minden csapatnak köszönjük a részvételt.
A következő tornáról még egyelőre nincs információ, ha lesz valami, időben értesültök majd róla!
További képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.499899870049918.114367.100000897286006&type=3
Farkas Máté
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek