2010.11.04. 11:04
10. forduló, Mezőnyárád-Cserépfalu
Döntetlennel ért véget a Mezőnyárád-Cserépfalu felnőtt bajnoki mérkőzés 2010. október 30-án, a megyei harmadosztáy 10. fordulójában. A mérkőzés előtt a vendégek számítottak esélyesebbnek, de a játék képe alapján megérdemelt a nyárádi pontszerzés.
A meccs eléggé langyos tempóban kezdődött, az első tíz percben pontatlanság jellemezte a játékot, sok volt az eladott labda és a rossz passz. Mezőnyárád csapata hamarabb ébredt, az első nagy helyzetet Zsiga János hagyta ki a kapussal szemben. Némiképp váratlanul, és nagy szerencsével Cserépfalu csapata szerezte meg a vezetést: Balogh Krisztián érintés nélküli szögletből volt eredményes a 18. percben. Azt már soha nem tudjuk meg, hogy a támadó így akarta-e, vagy lecsúszott neki, mindenestre szép gólt láthatott a nyárádi publikum. A gól kissé viszavetette a hazai csapatot, de pár perc múlva összekapták magukat, és ismét veszélyeztetni tudtak a nyárádiak, de egyenlíteni az első félidőben nem sikerült.
A második játékrészt is Nyárád kezdte jobban, és ennek meg is lett az eredménye: Hegyi Tamás húzott el a szélen, rávezette a labdát védőkre, majd a tizenhatoson belül a földre került, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyeshez Kuzmi László állt oda, és higgadtan gurított a jobb alsó sarokba a 47. percben. Ez volt Kuzmi 3. értékesített büntetője idén. Az egyenlítő gól után továbbra is Nyárád uralta a meccset, cserépi helyzetet nem jegyezhettünk fel ezen időszakban. A meccs hajrájára azonban a nyárádiak elfáradtak, és átadták a területet a vendégeknek, akik pontrúgásokkal veszélyeztettek, többször is a hazai gólvonalon pattogott a labda, Szőlősi kapus viszont bravúrokkal hárított. A 90. percben mindezek ellenére Nyárád még mindig eldönthette volna a meccset, Farkas passzolt a frissen beállt Szabóhoz, aki lerázta magáról a védőt, és rávezette a kapusra a labdát, majd ellőtte, de a kimozduló hálóőr testében elakadt a játékszer.
Összeségében a közönség egy változó iramú találkozót láthatott, sok fordulattal és indulattal, Mezőnyárád ezzel az egy ponttal véget vetett rossz szériájának, és feljött a 6. pozícióba, Cserépfalu pedig továbbra is a 2. helyen áll.
A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a játékvezető nem tudott kellő eréllyel fellépni a szabálytalankodókkal szemben, és lapokkal próbálta fékezni az indulatokat. A meccsen összesen 9 sárgát osztott ki, amelyből 7-et hazai játékos kapott. Kiállítás és súlyos sérülés szerencsére nem történt.
Mezőnyárád-Cserépfalu 1-1
Vezette: Nyikes T.
Mezőnyárád, 50 néző
Gól: Kuzmi 47. ill. Balogh 18.
Sárga lap: Péntek (15.), Molnár (27.), Jacsó (68.), Zsiga (77.), Roszkos (81.), Fejes (84.), Tóth L. (86.) ill.Vitányi (41.), Balogh (47.)
Mezőnyárád:
Szőlősi- Roszkos, Kuzmi, Molnár, Barna-Péntek, Jacsó (Szabó 80.), Tóth, Zsiga (Fejes 82.), Hegyi,-Farkas
IFI: 1-10.
Az ifjúsági meccsen sajnálatos módon elszabadultak az indulatok, a 66. percben négy hazai játékost állított ki a bíró egyszerre, (ebből hármat jogosan), ennek tudható be a csúfos vereség.
További eredmények:
Tard-Mezőnagymihály: 1-6
Hejőbába-Tiszabábolna: 3-0
Mezőcsát II-Hejőszalonta: a mérkőzés a hazai játékosok és a szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt.
Tabella:
1. | Mezőnagymihály | 9 | 9 | 0 | 0 | 59 | 7 | 52 | 27 |
2. | Cserépfalu | 9 | 6 | 2 | 1 | 26 | 18 | 8 | 20 |
3. | Hejőbába | 9 | 6 | 1 | 2 | 34 | 15 | 19 | 19 |
4. | Hejőszalonta | 8 | 4 | 0 | 4 | 19 | 23 | -4 | 12 |
5. | Tiszabábolna | 9 | 3 | 3 | 3 | 20 | 19 | 1 | 12 |
6. | Mezőnyárád | 9 | 3 | 1 | 5 | 14 | 16 | -2 | 10 |
7. | Mezőcsát II. | 8 | 3 | 1 | 4 | 17 | 26 | -9 | 10 |
8. | Tard | 9 | 1 | 0 | 8 | 11 | 48 | -37 | 3 |
9. | Szakáld | 8 | 0 | 0 | 8 | 8 | 36 | -28 | 0 |
A következő fordulóban:
2010.11.06 szombat:
13.00 Hejőszalonta-Mezőnyárád
13.00 Szakáld-Mezőcsát II.
13.00 Mezőnagymihály-Hejőbába
20.10 11.07 vasárnap:
13.00 Cserépfalu-Tard
Szólj hozzá!
Címkék: cserépfalu nyárád
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek